+36 1 355 4299
Az Ön kérdése

Bezár

Chat (Kérdezzen): Zárva

saját repülőgép üzemanyagot fejleszt a Virgin Atlantic

Wed Oct 12 18:00:40 CEST 2011
Írta: Budavár Tours

Alacsony széntartalmú repülőgép üzemanyag kifejlesztésének tervét jelentette be a Virgin Atlantic, melyet használva felére csökkentenék repülőik károsanyag-kibocsátását. Reményeik szerint akár már két-három éven belül piacra kerülhetne a környezetbarátabb kerozin.

A Virgin a környezetbarát energetikai megoldásokkal foglalkozó LanzaTech vállalattal közösen dolgozik a projekten, melynek célja egy olyan eljárás kidolgozása, ami során az acélgyártás során felszabaduló gázokat tennék alkalmassá a repülőgépek működtetésére. Az első próbarepülések 12-18 hónapon belül várhatóak, siker esetén pedig először a London-Sanghaj, illetve a London-Delhi viszonylatokon alkalmaznák élesben, várhatóan két-három éven belül.
Az újfajta üzemanyag gyártási költségei abszolút versenyképesek lesznek a hagyományoséval, de mindössze feleannyira környezetszennyező. Emellett az eddig tesztelt bioüzemanyagokkal szemben megvan az az előnye is, hogy előállításával kapcsolatban nem merülnek fel földhasználati problémák, alapanyaga nem igényel külön termőterületet.

budavartours.hu ©1998-2010.
A Budavár Tours web-oldalain található összes információ, kép és egyéb anyag másolása, felhasználása
(kivétel: szöveg idézés forrás megjelöléssel) csak a Budavár Tours kifejezett engedélyével történhet. Tájékoztatjuk, hogy az oldalon szereplő helyesírási- és hibás feltöltésből származó hibákból adódó félreértések és károk miatt a Budavár Tours Utazási Iroda semminemű felelősséget nem vállal.